Deacon, a motel tulajdonosa megszokta a jelenlétemet. A vendégek jöttek, mentek, csak én voltam állandó vendége... valójában, mivel már egy ideje nem kért pénzt, és én segítettem neki takarítani és főzni... valójában már nem neveztem volna magam vendégnek, inkább amolyan bentlakó lettem...Deacon- tól megtanultam vezetni és már lassan mindent tudtam róla, esténként a teraszon ülve beszélgettünk, illetve mesélt nekem az életéről. Megtudtam többek között, hogy Clare, a neje nem rég halt meg, a gyerekeik mind szétszóródtak a nagyvilágban, hogy meggazdagodjanak, ő pedig magára maradt a motelben. Az egyik lánya Carry gyakran meglátogatja, de olyankor mindig jól összevesznek, mert Carry szerint Deacon- nak fel kéne adnia a motellel való törődést és hozzájuk költözni. Persze a férfinak esze ágában sincs a lányával és annak családjával lakni... mikor megismerem Carry- t titokban egyetértettem Deacon- nal... Carry érdekes teremtés volt, a maga módján kedves, de úgy viselkedett, mint aki maga találta fel az üzleti életet...
Aznap is épp túlestek egy ilyen veszekedésen, ami rendszerint azzal zárult, hogy Carry idegesen elhagyta a helyszínt nagy porfelhőt hagyva maga után...
Az esti beszélgetésnél aztán Deacon kivételesen nem történeteket kezdett mesélni...
- Winter... szeretnék fizetést adni neked...
- De hát így is ingyen lakom itt...
- Szeretném... eladni a motelt... eldöntöttem... jobb lesz így, megszünnek a viták Carry- vel, de előtte szeretném kifizetni neked azt a sok munkát amit elvégeztél helyettem, mert nem hiszem, hogy a következő tulaj így hagyná a motelt... az a kevés forgalom ami van erre felénk - nagyot sóhajtott... - Winter, még két hónapot maradunk, utána ideje tovább állni... addigra pont egy éve leszel itt... szerintem élned kéne az életed, nem egy öregemberrel és a még öregebb motellel foglalkozni... - mosolygott rám...
- De én szeretek itt lenni...
- Ugyan már, én a két kezemmel segítettem apámnak megépíteni a motelt, de még én sem szerettem valójában soha itt lenni - felnevetett... - csak a tisztelet ami itt tartott... és a hűség, de soha nem láttam csodákat, mert az egész életemet itt töltöttem... a gyerekeim innen repültek ki, a feleségemet itt ismertem meg és itt élte le az életét...
- Soha nem láttál csodát? Ezt meg hogy érted?
- Úgy értem, hogy más emberek fiatal korukban társaságba járnak, bandáznak, bulizni és koncertekre járnak, találkoznak sok érdekes emberrel... talán csodát is láthatnak... Winter... az az igazság, hogy nagyon beteg vagyok már jó ideje... nemsokára meg fogok halni... ezt a kis időt... a családommal kell töltenem...
Bólintottam, de nem teljesen értettem valójában miről beszél... a tv- ben néztem a filmeket éjszakánként és tudtam hogy a filmekben is ezt csinálják az öregek... haza mennek betegen, hogy ápolhassák őket és a családjuk mellett haljanak meg... nem értettem benne a logikát.
- Deacon... szeretnél olyat látni, amit ti csodának hívtok? - kérdeztem az öregtől...
- Persze...
Felálltam a székről, ügyelve rá, hogy a melleim takarásban maradjanak, lehúztam a felsőmet a tetoválásomról.
- Winter láttam már a... - nem fejezte be... soha nem tudtam meg mit akart mondani, mert ahogy megmozdultak a szárnyaim, elnémult... tátott szájjal bámulta a gyöngyház színű szárnyakat, majd végül visszanyerte a hangját... - köszönöm Winter... igazán boldoggá tettél egy öreg embert...
Hamar eltelt a két hónap... már csak pár nap volt hátra. Deacon soha nem kérdezett a szárnyaimról és tudtam, hogy jó emberre bíztam a titkomat. Sok mindent kaptam tőle... kifizetett, nekem ajándékozta a saját furgonját, azt mondta nem lesz rá szüksége, majd Carry elviszi őt mindenhova és már úgysem lát jól. Kaptam tőle egy ajánlólevelet, amiben leírta, hogy nála dolgoztam egy évig és hogy milyen feladatokat végeztem...
- Winter! - Hallottam rekedtes hangját az emeletről - Vendég jött...
- Megyek! - kiabáltam ki a szobából, magamra húztam egy fekete ruhát, ami nem takarta a hátamat és mezítláb átszaladtam az irodába, ahol a pultnak támaszkodott az új vendég. Először azt hittem, hogy egy nő az, de amikor sietve megkerültem a pultot és szembe néztem vele, rádöbbentem, hogy nem...
- Szép estét... öt szobát szeretnék... - mosolygott kedvesen a fiú. Annyira elmerültem a tetoválásainak nézegetésében, hogy szinte robotként kértem el az iratait.
- Mr...
- Ne! Légyszíves tegezzük egymást... Nem hiszem, hogy ennyivel idősebb lennék nálad... - nevetett fel és a kezét nyújtotta felém... - kézfogás... emlékeztettem magam a filmekben látottakra... - Ashley vagyok
- Winter... - nyeltem egyet izgalmamban... mindent úgy csináltam mint egy ember... eddig jó... - egyedül veszed ki a szobákat?
- Nem, csak a motorral én értem ide először...
- Rendben, majd ha megjönnek a többiek, szükségem lesz az ő papírjaikra is... - mosolyogtam zavarodottan...
- Te is itt laksz?
- Igen, még... itt...
- Ez nagyon jó hír... - nézett rajtam végig... ez a nézés pontosan olyan volt, mint Dereck... ennek a fiúnak tetszik a testem... elmosolyodtam, ezt ugyanis sokkal kevésbé bántam, mint azt...
- Megmutatom a szobákat... - léptem ki a pult mögül... elhaladtam mellette. hátra sem néztem, csak zavarban voltam és lépkedtem előre megmutattam a szobákat, amik közül három az emeleten volt egymás mellett kettő pedig a földszinten...
- Te hol laksz? - vigyorgott újra...
- Ahh.. ott... - mutattam az alsó szint szélső szobájára... pont a mellette lévőnél álltunk.
- Akkor ez lesz az én szobám...- döntötte el... én pedig elvörösödtem...
- Rendben, én most megyek, ha bármire szükséged van, vagy ha megjönnének a többiek kérlek szólj, hogy elkérhessem a papírokat... - hebegtem gyorsan, majd elindultam, szinte futólépésben az iroda felé...
Ahogy becsuktam az ajtót, nekidőltem a hideg falnak... soha életemben nem voltam még ennyire zavarban... nem értettem a saját testemet... sem az agyamat... nem tudtam, honnan jönnek ezek az érések...
- Winter... engedj be... - kopogott Deacon... épp jókor...
- De jó hogy itt vagy... - vigyorogtam rá... - segítened kell...
Az öreg végighallgatta amit elmondtam neki. Majd nevetgélve leült a pulthoz...
- Winter, te láttál már olyan fiút azelőtt, aki... korban hozzád illik?
- Deacon... én százötven éves vagyok!
- ...százötven????????? - kerekedett el a szeme...
- Azt hiszem... legalább is az orvosok a kórházban a véremből ezt mondták... legalább százötven... mindegy... miért volt olyan furcsa érzés...?
- A fiú nyilván tetszik neked...
- Nem tetszik... és amúgy is... ő ember...
- Te meg nem... és én elfogadtam... soha nem kérdeztelek sem erről, sem pedig arról, hogy miért dobod ki a reggelit és a vacsorát... lehet hogy csak vonzónak találod, nem tudom... egy embernél ez gyakran előfordul, ettől még nem kell hozzámenned feleségül...sőt lehet, hogy nem is ő az aki a legjobban tetszik majd... lehet hogy szerelmes is leszel valakibe...
- Egy tündérnek nincsenek érzései - horkantam fel...
- Ezek szerint növesztettél... - nevette el magát...
- Látom jól szórakozol öreg... - húztam fel bosszúsan a szemöldökömet...
- Na jó... mit vársz tőlem?... Valószínűleg vonzónak látod a fiút... és még sok ilyen lesz, ha majd nem itt a motelban éled az életed, hanem ki is mozdulsz...
Elvörösödtem...
- Sok filmet nézel... pontosan úgy működik mint a filmekben... barátok, szerelmek, ellenségek, a fiúnak tetszik a lány... a lánynak a fiú... az ég szerelmére.. vén fejemmel itt magyarázkodok...
- Rendben... akkor nincs velem semmi baj...
- Úgy néz ki... - Deacon a pultra támaszkodott nevetve...
Későre járt mikor kopogtak. Mikor ajtót nyitottam, az első gondolatom az volt, hogy "de magas"...
- Szia, Wintert keresem... - milyen szép szemei vannak
- Megtaláltad... - atyaég, honnan szedem ezeket a szövegeket...
- Andy vagyok, Ash kért meg, hogy, ha megjövünk, szóljunk neked... - milyen szép a mosolya...
- Ja igen... a négy szoba.... - összeszedtem a gondolataimat.
Kikerülve a fiút elindultam az iroda felé.
- Szükségem lesz az... tudod mit? Elég, ha bediktálod a neveket, hogy ne kelljen egyesével...
- Ez egy jó ötlet... - hallottam a hátam mögül... - iszonyatosan jól néz ki a tetoválásod...
- Öhm... köszi... - dadogtam...
Az iroda előtt álltak még ketten.. az egyik Ashley volt, megismertem, a másik egy kicsivel idősebbnek tűnő fiú...
- Szia Jake vagyok - nyújtotta felém a kezét... ez a kézfogás milyen hülye dolog...
Bediktálták a neveket...
- Nincs kedved kiülni kicsit hozzánk? - mutatott Andy a partra, ahol tábortűz égett... a szárnyaim belül megremegtek a tűz látványától... de nem tudtam ellenállni a kísértésnek...
- De, mehetünk... - mosolyogtam...
Nem sokkal később többen is csatlakoztak hozzánk. Jinxx és CC, aki határozottan hasonlít egy koboldra... de ezt mégsem közölhettem vele...Sammi, Ella és egy szőke lány, aki csak végigmért majd undok fejjel helyet foglalt Ashley ölében...
- Ő Ashley aktuális csaja... nem tart sokáig, általában elég gyorsan fogyasztja őket... ne foglalkozz vele... - suttogta oda Sammi... először elmerengtem... soha nem tudtam, hogy az emberek megeszik egymást, aztán rájöttem, hogy Sammi valószínűleg nem táplálkozásra gondolt... mosolyogva bólogattam.
- Nagyon tetszik a tetoválásod... - folytatta a csevegést
- Köszönöm!
- Nagyon fájt?
Megráztam a fejem... hogy is magyarázhatnám meg... fogalmam sincs, milyen egy tetoválás fájdalma... szerencsémre a szárnyaim maguktól ilyenek, hogy biztosítsák nekem a helyet az emberek világában, de nem emlékszem hogy kerültek oda... ahogy arra sem, hogy mindig ilyen voltam e...
- Mennyi idős vagy Winter? - kérdezte kicsit távolabbról Ella
- Húsz múltam... - motyogtam zavartan és előkaptam egy szál cigit a dobozból, amit a kezemben szorongattam. Andy, aki eddig nyugton ült, hirtelen elém tartott egy égő gyújtót.
- Köszi...
- Megfoghatom? A tetoválásodat... - tette hozzá gyorsan... - olyan élethű...
Nem tudtam, hogy a szárnyaim mit szólnának hozzá, ha tapogatná őket valaki... néha önálló életet éltek... de bólintottam... forró ujjak szaladtak végig a meztelen hátamon... éreztem , ahogy végigsimít a szárnyakon újra és újra...
- Hihetetlen... - már mögöttem ült, a homokban.... - milyen puha a bőröd... - az érintése szinte szikrázott a bőrömön...
- Vissza kell mennem... - pattantam fel hirtelen, megijedtem, attól a hirtelen jött vágytól amit éreztem... először csak az érintése vonzott, de most már egyre jobban szerettem volna megcsókolni, úgy ahogy a filmekben láttam... - sajnos van még egy csomó papírmunkám... - tettem hozzá nagyon hivatalosan.
- Hát ha végeztél és még itt leszünk, gyere vissza... - mosolygott rám bátorítóan...
- Rendben és köszönöm a meghívást... sziasztok...
Ahogy elindultam a sötétben, a szárnyak megremegtek belül... hűvösödni kezdett az éjszaka...
Jó pár órát töltöttem iratok fölött. A motel számlái és minden papírja, amiket össze kellett pakolni a földön hevertek szanaszét... napokat töltöttem azzal, hogy évek és hónapok szerint rendezzem őket, hogy a hivatalos helyekre egyszerűbb legyen beadni...
Kopogtak...
- Tessék...
- Jó ég... nem vicceltél... azt hittem, hogy elijesztettelek... - hallottam meg a hangot, amitől remegni kezdtek az idegszálaim... letérdelt mellém... - Segíthetek?
- Nem hiszem... hogy tudsz, ezek csak számlák amiket... - nem volt időm befejezni... Andy az állam alá emelte ujjait és ajkait a számhoz nyomta... a szárnyaim őrült remegésbe kezdtek... és olyan érzésem volt, mintha a mellkasomba tőrt döftek volna, de mindemellett olyan édes érzés árasztott el, mintha minden eremben méz folyna vér helyett...
- Nahát... arany színű a szemed... még soha nem láttam ilyet... - suttogta lágyan alig elhúzódva... utána mozdultam, hogy újra érezhessem a remegést... közben összeszorítottam a szememet, hogy ne lássa...
Az ujjait végigfuttatta a szárnyakon...
- Nem jössz vissza a tábortűzhöz mégis?
- Talán holnap is ráérek befejezni a papírmunkát... - mosolyogtam rá
A kezemet fogta és úgy húzott maga után vissza a többiekhez...
Az esti beszélgetésnél aztán Deacon kivételesen nem történeteket kezdett mesélni...
- Winter... szeretnék fizetést adni neked...
- De hát így is ingyen lakom itt...
- Szeretném... eladni a motelt... eldöntöttem... jobb lesz így, megszünnek a viták Carry- vel, de előtte szeretném kifizetni neked azt a sok munkát amit elvégeztél helyettem, mert nem hiszem, hogy a következő tulaj így hagyná a motelt... az a kevés forgalom ami van erre felénk - nagyot sóhajtott... - Winter, még két hónapot maradunk, utána ideje tovább állni... addigra pont egy éve leszel itt... szerintem élned kéne az életed, nem egy öregemberrel és a még öregebb motellel foglalkozni... - mosolygott rám...
- De én szeretek itt lenni...
- Ugyan már, én a két kezemmel segítettem apámnak megépíteni a motelt, de még én sem szerettem valójában soha itt lenni - felnevetett... - csak a tisztelet ami itt tartott... és a hűség, de soha nem láttam csodákat, mert az egész életemet itt töltöttem... a gyerekeim innen repültek ki, a feleségemet itt ismertem meg és itt élte le az életét...
- Soha nem láttál csodát? Ezt meg hogy érted?
- Úgy értem, hogy más emberek fiatal korukban társaságba járnak, bandáznak, bulizni és koncertekre járnak, találkoznak sok érdekes emberrel... talán csodát is láthatnak... Winter... az az igazság, hogy nagyon beteg vagyok már jó ideje... nemsokára meg fogok halni... ezt a kis időt... a családommal kell töltenem...
Bólintottam, de nem teljesen értettem valójában miről beszél... a tv- ben néztem a filmeket éjszakánként és tudtam hogy a filmekben is ezt csinálják az öregek... haza mennek betegen, hogy ápolhassák őket és a családjuk mellett haljanak meg... nem értettem benne a logikát.
- Deacon... szeretnél olyat látni, amit ti csodának hívtok? - kérdeztem az öregtől...
- Persze...
Felálltam a székről, ügyelve rá, hogy a melleim takarásban maradjanak, lehúztam a felsőmet a tetoválásomról.
- Winter láttam már a... - nem fejezte be... soha nem tudtam meg mit akart mondani, mert ahogy megmozdultak a szárnyaim, elnémult... tátott szájjal bámulta a gyöngyház színű szárnyakat, majd végül visszanyerte a hangját... - köszönöm Winter... igazán boldoggá tettél egy öreg embert...
Hamar eltelt a két hónap... már csak pár nap volt hátra. Deacon soha nem kérdezett a szárnyaimról és tudtam, hogy jó emberre bíztam a titkomat. Sok mindent kaptam tőle... kifizetett, nekem ajándékozta a saját furgonját, azt mondta nem lesz rá szüksége, majd Carry elviszi őt mindenhova és már úgysem lát jól. Kaptam tőle egy ajánlólevelet, amiben leírta, hogy nála dolgoztam egy évig és hogy milyen feladatokat végeztem...
- Winter! - Hallottam rekedtes hangját az emeletről - Vendég jött...
- Megyek! - kiabáltam ki a szobából, magamra húztam egy fekete ruhát, ami nem takarta a hátamat és mezítláb átszaladtam az irodába, ahol a pultnak támaszkodott az új vendég. Először azt hittem, hogy egy nő az, de amikor sietve megkerültem a pultot és szembe néztem vele, rádöbbentem, hogy nem...
- Szép estét... öt szobát szeretnék... - mosolygott kedvesen a fiú. Annyira elmerültem a tetoválásainak nézegetésében, hogy szinte robotként kértem el az iratait.
- Mr...
- Ne! Légyszíves tegezzük egymást... Nem hiszem, hogy ennyivel idősebb lennék nálad... - nevetett fel és a kezét nyújtotta felém... - kézfogás... emlékeztettem magam a filmekben látottakra... - Ashley vagyok
- Winter... - nyeltem egyet izgalmamban... mindent úgy csináltam mint egy ember... eddig jó... - egyedül veszed ki a szobákat?
- Nem, csak a motorral én értem ide először...
- Rendben, majd ha megjönnek a többiek, szükségem lesz az ő papírjaikra is... - mosolyogtam zavarodottan...
- Te is itt laksz?
- Igen, még... itt...
- Ez nagyon jó hír... - nézett rajtam végig... ez a nézés pontosan olyan volt, mint Dereck... ennek a fiúnak tetszik a testem... elmosolyodtam, ezt ugyanis sokkal kevésbé bántam, mint azt...
- Megmutatom a szobákat... - léptem ki a pult mögül... elhaladtam mellette. hátra sem néztem, csak zavarban voltam és lépkedtem előre megmutattam a szobákat, amik közül három az emeleten volt egymás mellett kettő pedig a földszinten...
- Te hol laksz? - vigyorgott újra...
- Ahh.. ott... - mutattam az alsó szint szélső szobájára... pont a mellette lévőnél álltunk.
- Akkor ez lesz az én szobám...- döntötte el... én pedig elvörösödtem...
- Rendben, én most megyek, ha bármire szükséged van, vagy ha megjönnének a többiek kérlek szólj, hogy elkérhessem a papírokat... - hebegtem gyorsan, majd elindultam, szinte futólépésben az iroda felé...
Ahogy becsuktam az ajtót, nekidőltem a hideg falnak... soha életemben nem voltam még ennyire zavarban... nem értettem a saját testemet... sem az agyamat... nem tudtam, honnan jönnek ezek az érések...
- Winter... engedj be... - kopogott Deacon... épp jókor...
- De jó hogy itt vagy... - vigyorogtam rá... - segítened kell...
Az öreg végighallgatta amit elmondtam neki. Majd nevetgélve leült a pulthoz...
- Winter, te láttál már olyan fiút azelőtt, aki... korban hozzád illik?
- Deacon... én százötven éves vagyok!
- ...százötven????????? - kerekedett el a szeme...
- Azt hiszem... legalább is az orvosok a kórházban a véremből ezt mondták... legalább százötven... mindegy... miért volt olyan furcsa érzés...?
- A fiú nyilván tetszik neked...
- Nem tetszik... és amúgy is... ő ember...
- Te meg nem... és én elfogadtam... soha nem kérdeztelek sem erről, sem pedig arról, hogy miért dobod ki a reggelit és a vacsorát... lehet hogy csak vonzónak találod, nem tudom... egy embernél ez gyakran előfordul, ettől még nem kell hozzámenned feleségül...sőt lehet, hogy nem is ő az aki a legjobban tetszik majd... lehet hogy szerelmes is leszel valakibe...
- Egy tündérnek nincsenek érzései - horkantam fel...
- Ezek szerint növesztettél... - nevette el magát...
- Látom jól szórakozol öreg... - húztam fel bosszúsan a szemöldökömet...
- Na jó... mit vársz tőlem?... Valószínűleg vonzónak látod a fiút... és még sok ilyen lesz, ha majd nem itt a motelban éled az életed, hanem ki is mozdulsz...
Elvörösödtem...
- Sok filmet nézel... pontosan úgy működik mint a filmekben... barátok, szerelmek, ellenségek, a fiúnak tetszik a lány... a lánynak a fiú... az ég szerelmére.. vén fejemmel itt magyarázkodok...
- Rendben... akkor nincs velem semmi baj...
- Úgy néz ki... - Deacon a pultra támaszkodott nevetve...
Későre járt mikor kopogtak. Mikor ajtót nyitottam, az első gondolatom az volt, hogy "de magas"...
- Szia, Wintert keresem... - milyen szép szemei vannak
- Megtaláltad... - atyaég, honnan szedem ezeket a szövegeket...
- Andy vagyok, Ash kért meg, hogy, ha megjövünk, szóljunk neked... - milyen szép a mosolya...
- Ja igen... a négy szoba.... - összeszedtem a gondolataimat.
Kikerülve a fiút elindultam az iroda felé.
- Szükségem lesz az... tudod mit? Elég, ha bediktálod a neveket, hogy ne kelljen egyesével...
- Ez egy jó ötlet... - hallottam a hátam mögül... - iszonyatosan jól néz ki a tetoválásod...
- Öhm... köszi... - dadogtam...
Az iroda előtt álltak még ketten.. az egyik Ashley volt, megismertem, a másik egy kicsivel idősebbnek tűnő fiú...
- Szia Jake vagyok - nyújtotta felém a kezét... ez a kézfogás milyen hülye dolog...
Bediktálták a neveket...
- Nincs kedved kiülni kicsit hozzánk? - mutatott Andy a partra, ahol tábortűz égett... a szárnyaim belül megremegtek a tűz látványától... de nem tudtam ellenállni a kísértésnek...
- De, mehetünk... - mosolyogtam...
Nem sokkal később többen is csatlakoztak hozzánk. Jinxx és CC, aki határozottan hasonlít egy koboldra... de ezt mégsem közölhettem vele...Sammi, Ella és egy szőke lány, aki csak végigmért majd undok fejjel helyet foglalt Ashley ölében...
- Ő Ashley aktuális csaja... nem tart sokáig, általában elég gyorsan fogyasztja őket... ne foglalkozz vele... - suttogta oda Sammi... először elmerengtem... soha nem tudtam, hogy az emberek megeszik egymást, aztán rájöttem, hogy Sammi valószínűleg nem táplálkozásra gondolt... mosolyogva bólogattam.
- Nagyon tetszik a tetoválásod... - folytatta a csevegést
- Köszönöm!
- Nagyon fájt?
Megráztam a fejem... hogy is magyarázhatnám meg... fogalmam sincs, milyen egy tetoválás fájdalma... szerencsémre a szárnyaim maguktól ilyenek, hogy biztosítsák nekem a helyet az emberek világában, de nem emlékszem hogy kerültek oda... ahogy arra sem, hogy mindig ilyen voltam e...
- Mennyi idős vagy Winter? - kérdezte kicsit távolabbról Ella
- Húsz múltam... - motyogtam zavartan és előkaptam egy szál cigit a dobozból, amit a kezemben szorongattam. Andy, aki eddig nyugton ült, hirtelen elém tartott egy égő gyújtót.
- Köszi...
- Megfoghatom? A tetoválásodat... - tette hozzá gyorsan... - olyan élethű...
Nem tudtam, hogy a szárnyaim mit szólnának hozzá, ha tapogatná őket valaki... néha önálló életet éltek... de bólintottam... forró ujjak szaladtak végig a meztelen hátamon... éreztem , ahogy végigsimít a szárnyakon újra és újra...
- Hihetetlen... - már mögöttem ült, a homokban.... - milyen puha a bőröd... - az érintése szinte szikrázott a bőrömön...
- Vissza kell mennem... - pattantam fel hirtelen, megijedtem, attól a hirtelen jött vágytól amit éreztem... először csak az érintése vonzott, de most már egyre jobban szerettem volna megcsókolni, úgy ahogy a filmekben láttam... - sajnos van még egy csomó papírmunkám... - tettem hozzá nagyon hivatalosan.
- Hát ha végeztél és még itt leszünk, gyere vissza... - mosolygott rám bátorítóan...
- Rendben és köszönöm a meghívást... sziasztok...
Ahogy elindultam a sötétben, a szárnyak megremegtek belül... hűvösödni kezdett az éjszaka...
Jó pár órát töltöttem iratok fölött. A motel számlái és minden papírja, amiket össze kellett pakolni a földön hevertek szanaszét... napokat töltöttem azzal, hogy évek és hónapok szerint rendezzem őket, hogy a hivatalos helyekre egyszerűbb legyen beadni...
Kopogtak...
- Tessék...
- Jó ég... nem vicceltél... azt hittem, hogy elijesztettelek... - hallottam meg a hangot, amitől remegni kezdtek az idegszálaim... letérdelt mellém... - Segíthetek?
- Nem hiszem... hogy tudsz, ezek csak számlák amiket... - nem volt időm befejezni... Andy az állam alá emelte ujjait és ajkait a számhoz nyomta... a szárnyaim őrült remegésbe kezdtek... és olyan érzésem volt, mintha a mellkasomba tőrt döftek volna, de mindemellett olyan édes érzés árasztott el, mintha minden eremben méz folyna vér helyett...
- Nahát... arany színű a szemed... még soha nem láttam ilyet... - suttogta lágyan alig elhúzódva... utána mozdultam, hogy újra érezhessem a remegést... közben összeszorítottam a szememet, hogy ne lássa...
Az ujjait végigfuttatta a szárnyakon...
- Nem jössz vissza a tábortűzhöz mégis?
- Talán holnap is ráérek befejezni a papírmunkát... - mosolyogtam rá
A kezemet fogta és úgy húzott maga után vissza a többiekhez...
Ez olyan jó ♡♡ ^-^
VálaszTörlés