Érzések...

Már hajnalodott, amikor lassan elkezdtek eltünedezni a többiek, de mi kitartóan vártuk összebújva a napfelkeltét. A szárnyak teljes nyugalomban voltak, mintha ott sem lennének...
Amikor megcsillant a vízen a narancssárgás fény, szinte láttam a tündéreket, akik a napot húzzák, a mesék szerint... a sárgák, kékek narancsok és láthatatlannak tűnő vörösek mind arra késztették a szívemet, hogy fájjon...
- Annyira gyönyörű... - Éreztem, ahogy végigfolyik egy könnycsepp az arcomon... a belőle áradó jóság szinte mardosott, de nem bántam.
- Szerintem is... - mosolygott Andy... és még szorosabban ölelt át...
- Nemsokára elmentek...
- Gyere velem...
- Még nem lehet, de megígérem, hogy utánatok megyek... - mosolyogtam rá.
- Nem lenne jó, ha elveszítenélek...
A mellkasába fúrtam az arcom... szinte éreztem a vérének az illatát, még soha nem éreztem ilyen tiszta vért...a szárnyak megremegtek...

Az irodában ücsörögtem. Az egész Motel kiürült, amikor elmentek... az öt fiú és hűséges követőik... mind egy szálig eltűntek. A mobiltelefon, amit vettem a pulton hevert egyetlen fényképet és egyetlen telefonszámot magában rejtve. Pont így tökéletes.
Alig pár napra rá, Deacon nem érezte jól magát, így egyedül kitakarítottam az összes szobát, rendbe tettem mindent, összepakoltam a saját holmimat és a furgon platójára hajítottam a táskámat...
- Akkor? - lépett mellém az öreg - irány LA?
- Ez a terv... te mondtad...
- Nyugi... nem akartam semmit... illetve csak két dolgot... az egyik, hogy beírtama telefonodba a lányom számát és felírtam a tiédet magamnak... majd felhívlak... a másik pedig, hogy nagyon kérlek vigyázz magadra... és ami vagy, rejtsd el az emberek elől, nem mindenki olyan mint én... sokan ki akarnának használni...
- Ne félts... csak hívj majd fel... és ne aggódj... minden rendben lesz...
Az öreg megölelt, olyan erőtlenül, hogy a tudásom sem kellett volna hozzá, hogy megmondjam, nincs sok ideje hátra... sírni kezdtem...
- Mi a baj?
- Deacon... köszönök mindent...
- Nem arról volt szó, hogy a tündéreknek nincsenek érzéseik...
- Attl tartok ez sokkal bonyolultabb... valami történik és én ki fogom deríteni mi az... de ne menj el addig... szeretném ha megtudnád a csodákat, amik körülvettek...
Elnevette magát...
- Winter a halált nem lehet visszatartani....
- Meg lehet próbálni... - elmosolyodott és elindult az iroda felé...
- Viszlát Winter...
 A kocsiban ülve már alig vártam, hogy megérkezzek végre. Az utcákat jártam, minden olyan csillogó és csodálatos volt... rengetek gonosz lélekkel... mosolyra kényszerített az érzés. Épp meguntam a bámészkodást, amikor egy hatalmas épület oldalán, hatalmas plakát hirdette az aznap esti koncertet...
A hatalmas plakáton pedig ott voltak ők...

Félreálltam az autóval, kiszálltam és csak bámultam... hosszú percekig... néhányan arrébb löktek, de fel sem tűnt, csak bámultam és nem voltam vele egyedül... többen megálltak, fekete ruhás lányok és fiúk nevetgéltek össze... egyre többen lettek én pedig úgy döntöttem meglepem Andy-t... nem szóltam, hogy a városban vagyok.

Este:
Egész könnyen sikerült szállás találnom.
Újabb képességemet fedeztem fel az emberek között... képes voltam káprázattal elhitetni velük bármit... pontosan így is történt minden, a szállásom kifizetésétől a koncertjegy vételéig... mindenkit könnyedén átvertem, valamiféle pénz illúzióval talán... magam sem tudtam, hogy hogy csinálom... de működött én pedig kihasználtam.
Megérkeztem a stadionhoz, ahol a koncert volt. Alig vártam, hogy láthassam... könnyedén bejutottam.
A jegyet a kezemben szorongatva lépkedtem előre felé.
- Winter? - hallottam meg a hangját... - tényleg te vagy... - elég volt a szemeibe néznem és már mosolyogtam is. Boldog lettem...
- Meg akartalak lepni...
- Sikerült... - ölelt át... - el sem hiszem, hogy itt vagy... annyira... hiányoztál... - motyogta a hajamba, én pedig kihasználtam a lehetőséget és magamba szívtam az illatát. A szárnyaim megremegtek belül, amikor az ajkai édesen a számra tapadtak. Újra ott volt és újra éreztem mellette... az érzés pedig egyre mélyebb lett bennem... szükségem volt rá... mert szerettem.
- Most... el kell mennem készülni, te addig...
- El leszek itt - mosolyogtam rá...
- Rendben... - még egy gyors puszit nyomott a homlokomra és el is tűnt...
Leültem a pultnál lévő bárszékre és kértem valami furcsa nevű koktélt... furcsa fájdalmas érzés járta át a testem, amikor megláttam egy felém közeledő férfit. Talán negyven körül lehetett, természetellenes könnyedséggel lépkedett az egyre gyűlő tömegben. A fájdalom kezdett elviselhetetlen lenni, mintha ki akarnák tépni a szívemet...
- Winter... nem érezheted ezt... te nem erre vagy hivatott... - hallottam meg egy idegen mégis ismerős hangot... - meg kell halnia... meg kell hogy öld a fiút...
Az idegen felém lépett... én pedig a mellkasomhoz kaptam... szédültem a fájdalomtól...
- Ki maga?
- Az apád vagyok... - hajolt meg fellengzősen... -  én vagyok minden sötétség ura... ha úgy tetszik... én vagyok maga a gonosz... a Sátán...