Ámor...(18+)

Andy:

- Nem hiszek neked... - csengett a fülemben még mindig a dacos hangja, a kezemet szorongatta és a festék elmosódott az arcán a könnyektől...
- Én nem hazudhatok... és miért is tenném... - néztem rá kérdőn...
- De ha te vagy a próféta, aki majd megváltja a világot és én pedig... mint kiderült... a gonosz gyermeke, akkor sehogy sem jó...
Kirántotta a kezét a szorításomból... gyöngyház színű áttetsző szárnyai megremegtek és abban a szempillantásban el is tűnt előlem... Amara némán hallgatott eddig...
- Ezt jól megcsináltad... - duzzogott... - most kereshetem meg... tudod milyen nehéz megtalálni egy vértündért? - bosszankodott...
- Amara... segítened kell... nem veszíthetem el...
- Tudod ugye, hogy meg kell hogy öljön téged... hiszen erről szól a jóslat...
- Tudtam, hogy... a gonosz gyermekének keze által kell meghalnom, de azt nem, hogy a gonosz gyermekébe bele kell, hogy szeressek...
Amara kinyújtóztatta hófehér angyal szárnyait...
- Na igen, ez apámat is meglepte... épp ezért vagyok itt én.. - húzta ki magát büszkén... - de most meg kell keresnem Winter-t és ez közel sem lesz olyan könnyű, mint legutóbb...
Leültem az asztalhoz és elgondolkoztam... egy pillanat alatt megremegett előttem a levegő... és hirtelen kékes fény áradt szét a szobában...
- Apa... - húzta össze magát Amara... - te itt? - de Ámor szigorú pillantásával elhallgattatta őt...
- Ne aggódj Próféta... visszahozom őt neked, de az, hogy továbbra se akarjon megölni... már a te dolgod lesz... és a lányomé... - mondandóját lezárva eltűnt a szobából... valójában, azt sem tudtam, hogy tényleg ott volt-e...

Winter:
Némán ütem egy padon, aminek enyhén alkohol szaga volt így vasárnap hajnalban, nyilván a mellettem horkoló részeg fiatalnak köszönhetően... nem bántam, hogy ott ül de fullasztó volt a tömény alkohol gőz. a homlokára érintettem az ujjamat, mire felébredt és elballagott, vissza sem nézve.
- Winter... kedvesem... jó lenne, ha meg tudnánk ezt beszélni... -hallottam meg egy férfi hangját...
Szőkés hajával és fehér öltönyével szinte azonnal felismertem, pedig soha nem láttam még...
- Ámor...
- Pontosan... ami a fiút illeti...
- Nem akarok beszélni róla, még magával sem...
- De a szerelmetek megmenthet...
- Hogy szerethetek valakit, akit meg kéne hogy öljek... mi lesz ha az apám akarata felül kerekedik rajtam... ha megölöm a prófétátokat... akkor is itt fogsz állni mosolyogva és a szerelmet hirdeted???? - ahogy felálltam és elé léptem vettem csak észre, hogy milyen magas... lenézett rám...
- Winter... ha a szerelmetek legyőzi az apád akaratát.... akkor a szerelmetek megmenti a világot... a teljes pusztulástól... - mosolya és hangja gyengédek voltak...
- Nem vagyok elég bátor, hogy próbára tegyem az erőmet... mi lesz, ha elbukom...? Mi lesz ha... - nyeltem egyet...
- Ha a közeledben van valaki könnyebb őt szeretni, mint ha el akarod felejteni és lassan meggyűlölöd az emlékét is, mert annyira fáj a hiánya... nem gondolod?
- Ha egymás mellett leszünk... nem akarom majd megölni...?
- Dehogynem, csak akkor a vágy mellet, amit apád táplál... ott lesz a vágy amit Andy iránt érzel... a szerelem ami mindennél erősebb kötelék és hogyan is ölhetnél meg valakit... akihez kötődsz? - kinyújtotta a kezét és megfogta az enyémet...
- Mehetünk?
Csak bólintottam és ellepett valamiféle kék köd, ami úgy világított, hogy be kellett csuknom a szemem... mikor legközelebb kinyitottam Andy állt előttem. A szoba üres volt, kettesben voltunk... nem tudom hova lett Ámor, sem azt hogy hova lett Amara... de nem bántam, hogy eltűntek...
Csak némán a kezemért nyúlt, magához húzott és csókja máris égett a számon... szavak nélkül értette meg velem, nem létezhetünk egymás nélkül...
- Gyere... - suttogta... az ágyhoz vezetett én pedig csak bambán bámultam rá... sok dolgot tehettem talán az előtt, de nem emlékszem rá... megremegett a lábam az idegességtől... biztos megérezte a feszültségemet, de csak mosolyogva lehúzta a ruhám pántját, amitől az a földre hullott... a szárnyaim széttárultak és megremegtek csillámos fényt szórva a szoba falaira... Andy leült az ágy szélére és az ölébe húzott... tovább csókolt, miközben ujjai a testemet cirógatták forrón, amíg elmúlt az idegesség és helyét átvette az izgalom... a szárnyaim a hátamra feszültek újra, mikor hanyatt végigfektetett az ágyon és vágyakozó tekintettel fölém hajolt.
- Szólj, ha... - kezdett volna bele, de nem hagytam, ajkaira tapasztottam a sajátomat és lábaimat a csípője köré fonva közelebb húztam magamhoz... a vágyat, amit éreztem nem ismertem azelőtt...
- Én... -suttogtam elhaló hangon, szinte belefulladva a pillanatba... megállt egy pillanatra és kérdőn nézett rám... - azt hiszem mindennél jobban akarom... - mosolyogtam rá... Felbátorodva csókolt újra... ahogy lehúzta magáról a trikót, annak anyaga végigsimított a meztelen mellemen, amitől a hátam megfeszült és a számat elhagyta egy halk sóhaj, és bár ösztönös volt, még magamat is megleptem... Szinte abban a pillanatban éreztem, hogy a kiadott hangomtól megtáltosodva belém hatol... én pedig először megremegtem az apró fájdalomtól... hirtelen úgy nézett rám, mint aki szellemet lát...
- Miért... nem szóltál? - suttogta... és lemászott rólam...
- Mégis miről? - éreztem, hogy gombóc nő a torkomban... és a szememet könnyek égetik... - valamit elrontottam?
- Nem dehogy, de te még... soha nem voltál senkivel? - magához ölelt, amitől kissé megnyugodtam...
- Nem tudom... én... nem emlékszem a kórház előtti életemre... - néztem rá a fátyolos fényen keresztül, amit a könnyeim teremtettek a szemem elé... ő pedig lehajolt és lecsókolta a könnyeket... nem kérdezett többet és nem is mondott semmit... ujjait a lábam közé csúsztatta én pedig az első érintéstől megfeszültem. Apró szikrákat szórt a bőröm alá, mintha apró áramütések érnének minden mozdulatával... ziháltam sürgető keze alatt... az utolsó pillanatban abbahagyta és újra fölém hajolt.. szinte könyörögtem az érintéséért... és mikor újra belém hatolt és kitöltött, robbanást éreztem magamban, a szememet be kellett csuknom, hogy ne szédüljek, a testem megfeszült elernyedt, majd újra ívbe hajlott nyögés zihálás és sikoly...az érzés ami hatalmába kerített leírhatatlan volt... nem tudom mi történt ezután, csak arra eszméltem, hogy hason fekszem, Andy ujjainak cirógatásától a testem még mindig meg - megremeg... és nincs erőm megmozdulni, csak bámulom a kéken ragyogó szemeit...mögötte, az ablakon túl, pedig esik a hó...