Ámor...(18+)

Andy:

- Nem hiszek neked... - csengett a fülemben még mindig a dacos hangja, a kezemet szorongatta és a festék elmosódott az arcán a könnyektől...
- Én nem hazudhatok... és miért is tenném... - néztem rá kérdőn...
- De ha te vagy a próféta, aki majd megváltja a világot és én pedig... mint kiderült... a gonosz gyermeke, akkor sehogy sem jó...
Kirántotta a kezét a szorításomból... gyöngyház színű áttetsző szárnyai megremegtek és abban a szempillantásban el is tűnt előlem... Amara némán hallgatott eddig...
- Ezt jól megcsináltad... - duzzogott... - most kereshetem meg... tudod milyen nehéz megtalálni egy vértündért? - bosszankodott...
- Amara... segítened kell... nem veszíthetem el...
- Tudod ugye, hogy meg kell hogy öljön téged... hiszen erről szól a jóslat...
- Tudtam, hogy... a gonosz gyermekének keze által kell meghalnom, de azt nem, hogy a gonosz gyermekébe bele kell, hogy szeressek...
Amara kinyújtóztatta hófehér angyal szárnyait...
- Na igen, ez apámat is meglepte... épp ezért vagyok itt én.. - húzta ki magát büszkén... - de most meg kell keresnem Winter-t és ez közel sem lesz olyan könnyű, mint legutóbb...
Leültem az asztalhoz és elgondolkoztam... egy pillanat alatt megremegett előttem a levegő... és hirtelen kékes fény áradt szét a szobában...
- Apa... - húzta össze magát Amara... - te itt? - de Ámor szigorú pillantásával elhallgattatta őt...
- Ne aggódj Próféta... visszahozom őt neked, de az, hogy továbbra se akarjon megölni... már a te dolgod lesz... és a lányomé... - mondandóját lezárva eltűnt a szobából... valójában, azt sem tudtam, hogy tényleg ott volt-e...

Winter:
Némán ütem egy padon, aminek enyhén alkohol szaga volt így vasárnap hajnalban, nyilván a mellettem horkoló részeg fiatalnak köszönhetően... nem bántam, hogy ott ül de fullasztó volt a tömény alkohol gőz. a homlokára érintettem az ujjamat, mire felébredt és elballagott, vissza sem nézve.
- Winter... kedvesem... jó lenne, ha meg tudnánk ezt beszélni... -hallottam meg egy férfi hangját...
Szőkés hajával és fehér öltönyével szinte azonnal felismertem, pedig soha nem láttam még...
- Ámor...
- Pontosan... ami a fiút illeti...
- Nem akarok beszélni róla, még magával sem...
- De a szerelmetek megmenthet...
- Hogy szerethetek valakit, akit meg kéne hogy öljek... mi lesz ha az apám akarata felül kerekedik rajtam... ha megölöm a prófétátokat... akkor is itt fogsz állni mosolyogva és a szerelmet hirdeted???? - ahogy felálltam és elé léptem vettem csak észre, hogy milyen magas... lenézett rám...
- Winter... ha a szerelmetek legyőzi az apád akaratát.... akkor a szerelmetek megmenti a világot... a teljes pusztulástól... - mosolya és hangja gyengédek voltak...
- Nem vagyok elég bátor, hogy próbára tegyem az erőmet... mi lesz, ha elbukom...? Mi lesz ha... - nyeltem egyet...
- Ha a közeledben van valaki könnyebb őt szeretni, mint ha el akarod felejteni és lassan meggyűlölöd az emlékét is, mert annyira fáj a hiánya... nem gondolod?
- Ha egymás mellett leszünk... nem akarom majd megölni...?
- Dehogynem, csak akkor a vágy mellet, amit apád táplál... ott lesz a vágy amit Andy iránt érzel... a szerelem ami mindennél erősebb kötelék és hogyan is ölhetnél meg valakit... akihez kötődsz? - kinyújtotta a kezét és megfogta az enyémet...
- Mehetünk?
Csak bólintottam és ellepett valamiféle kék köd, ami úgy világított, hogy be kellett csuknom a szemem... mikor legközelebb kinyitottam Andy állt előttem. A szoba üres volt, kettesben voltunk... nem tudom hova lett Ámor, sem azt hogy hova lett Amara... de nem bántam, hogy eltűntek...
Csak némán a kezemért nyúlt, magához húzott és csókja máris égett a számon... szavak nélkül értette meg velem, nem létezhetünk egymás nélkül...
- Gyere... - suttogta... az ágyhoz vezetett én pedig csak bambán bámultam rá... sok dolgot tehettem talán az előtt, de nem emlékszem rá... megremegett a lábam az idegességtől... biztos megérezte a feszültségemet, de csak mosolyogva lehúzta a ruhám pántját, amitől az a földre hullott... a szárnyaim széttárultak és megremegtek csillámos fényt szórva a szoba falaira... Andy leült az ágy szélére és az ölébe húzott... tovább csókolt, miközben ujjai a testemet cirógatták forrón, amíg elmúlt az idegesség és helyét átvette az izgalom... a szárnyaim a hátamra feszültek újra, mikor hanyatt végigfektetett az ágyon és vágyakozó tekintettel fölém hajolt.
- Szólj, ha... - kezdett volna bele, de nem hagytam, ajkaira tapasztottam a sajátomat és lábaimat a csípője köré fonva közelebb húztam magamhoz... a vágyat, amit éreztem nem ismertem azelőtt...
- Én... -suttogtam elhaló hangon, szinte belefulladva a pillanatba... megállt egy pillanatra és kérdőn nézett rám... - azt hiszem mindennél jobban akarom... - mosolyogtam rá... Felbátorodva csókolt újra... ahogy lehúzta magáról a trikót, annak anyaga végigsimított a meztelen mellemen, amitől a hátam megfeszült és a számat elhagyta egy halk sóhaj, és bár ösztönös volt, még magamat is megleptem... Szinte abban a pillanatban éreztem, hogy a kiadott hangomtól megtáltosodva belém hatol... én pedig először megremegtem az apró fájdalomtól... hirtelen úgy nézett rám, mint aki szellemet lát...
- Miért... nem szóltál? - suttogta... és lemászott rólam...
- Mégis miről? - éreztem, hogy gombóc nő a torkomban... és a szememet könnyek égetik... - valamit elrontottam?
- Nem dehogy, de te még... soha nem voltál senkivel? - magához ölelt, amitől kissé megnyugodtam...
- Nem tudom... én... nem emlékszem a kórház előtti életemre... - néztem rá a fátyolos fényen keresztül, amit a könnyeim teremtettek a szemem elé... ő pedig lehajolt és lecsókolta a könnyeket... nem kérdezett többet és nem is mondott semmit... ujjait a lábam közé csúsztatta én pedig az első érintéstől megfeszültem. Apró szikrákat szórt a bőröm alá, mintha apró áramütések érnének minden mozdulatával... ziháltam sürgető keze alatt... az utolsó pillanatban abbahagyta és újra fölém hajolt.. szinte könyörögtem az érintéséért... és mikor újra belém hatolt és kitöltött, robbanást éreztem magamban, a szememet be kellett csuknom, hogy ne szédüljek, a testem megfeszült elernyedt, majd újra ívbe hajlott nyögés zihálás és sikoly...az érzés ami hatalmába kerített leírhatatlan volt... nem tudom mi történt ezután, csak arra eszméltem, hogy hason fekszem, Andy ujjainak cirógatásától a testem még mindig meg - megremeg... és nincs erőm megmozdulni, csak bámulom a kéken ragyogó szemeit...mögötte, az ablakon túl, pedig esik a hó...

A baj nem jár.... egyedül?

A bejárat mellett álltam és levegő után kapkodtam, mint egy közönséges halandó... A férfi előttem állt és még mindig vigyorogva méregetett. Hosszú fehér haját nem fújta a szél, úgy állt ott mint egy megjelent festmény... Csak szemei villogtak sárgás-vörösen, mintha eleven tűzből lennének.
- Hogy érted...
- Én vagyok a teremtőd... az első teremtményeim egyike vagy, így a gonosz gyermeke... ezt a fiút... el kell pusztítanod... ezt parancsolom!
- Parancsolod? - néztem rá, most már dühösen...  - hát akkor parancsold meg másnak... és engem pedig ha lehet felejts el, ahogy eddig is tetted...
Felkacagott... majd vörös fény villant a szemében, elkapta a torkom és a falhoz nyomott...
- Nincs választásod... - a lehelete olyan volt, mintha pokol tüze égetné az arcomat. - a természetednél fogva... el akarod majd pusztítani... ezt fogja kiváltani belőled a... - eleresztett én pedig a földre zuhantam.
- Micsoda?... fejezd be...
- Most már érdekel? Hát tudod mit lányom, majd magadtól rájössz.. jó szórakozást hozzá, végül úgy is én nyerek majd... ha valamire szükséged van... csak mondd ki... Akuma háromszor és megjelenek előtted... de a fiúval kapcsolatban magadra vagy utalva, mert ellenszegültél a parancsomnak...
Néztem egy darabig, ahogy elindul az utcán, gondolkoztam, hogy utána rohanjak, de már késő volt, egy pillanat alatt köddé vált...
- Hát ez... igazán érdekes volt... - hallottam meg egy hangot... egy a tömegből kilógó fehér ruhában lévő lány lépett oda... - gyere.. - nyújtotta a kezét, hogy felsegítsen a földről...



- Ha most azt mondod, hogy te meg valamiféle angyal vagy...
- Ne fejezd be, ha egy mód van rá... - fintorgott egyet... - szerintem...
- Szóval te miért jöttél és ki küldött...
- Nem vagy valami kedves... - hosszú szőke haját hátradobta és megigazította igen rövidke ruháját...
- Tudod az előbb egy vadidegen közölte, hogy ő a..
- SSSSSSSSSSS ki ne mondd... amúgy is tudom, mindent hallottam... és pont azért vagyok itt, hogy segítsek... nektek...
- Nekem és kinek...
- Jaj de értetlen vagy... a nevem Amara... Ámor teremtménye vagyok... félig ember félig...
- Angyal...
- Igen... a szerelem a gyengém... hála apámnak, rendelkezem némi erővel... és mivel a ti szerelmetek... megmentheti a világot, hát itt vagyok...
- És ha nem kérek a segítségedből... sem annak az embernek az ármánykodásából...
- Látom még mindig nem érted Winter... nem hazudott neked... ő az apád, a teremtőd...
- És Andy?
- Ő... lehet hogy ezt ne most beszéljük meg? - nézett körbe hirtelen... - Be kéne mennünk...
Leporolta a térdemet, mint egy kisgyereknek és mintha örök barátságot kötöttünk volna kézen fogott és elindult maga után húzva a bejárat felé... mikor beértünk, már fekete miniruha volt rajta pink mintával...
- Csinos vagy... - szólalt meg, mielőtt megkérdezhettem volna, hogy hogy csinálta... ekkor vettem észre, hogy rajtam is más ruha van, mint előtte...
- Amara... ugye ez a neved?
- Igen... - mosolygott
- Köszönöm... - erőltettem ki magamból...
A következő percben már a színpad szélénél álltunk. Én pedig tátott szájjal bámulhattam az első koncertet... amire emlékeim szerint valaha is elmentem. Andy többször mosolygott rám, miközben Amara továbbra is a kezemet szorongatta, néha visított egyet, nem hiszem, hogy tetette, tényleg élvezte a koncertet... akár csak a hatalmas tömeg...
Mikor vége lett, Andy odahajolt...
- Várj meg a hátsó kijáratnál... egy óra múlva ott leszek! - bólintottam és a hozzám nőtt angyallal elindultam kifelé...
- Amara elengednéd a kezem lassan?
- Nem lehet... apám azt mondta, hogy egy pillanatra sem veszíthetlek szem elől...
- De... személyes tér... nem akarok megszökni, felőlem velem tarthatsz a világ végére is, csak... a kezemet szeretném visszakapni...
- Na jó... - elengedett végre
Az egy óra lassabban telt el mint gondoltam Amara fel alá táncikált az utcán. A hátsó ajtó többedszer nyílt ki, de ezúttal végre Andy lépett ki rajta...
- Amara... - nézett a lányra... - mit csinálsz itt?
- Ti ismeritek egymást? - néztem rá döbbenten...
Némán összenéztek, majd Andy rám mosolygott...
- Mindent elmesélek... azt hiszem, nem vagy épp hétköznapi lány, ha ő itt van... - mutatott a szőke angyalra...

Érzések...

Már hajnalodott, amikor lassan elkezdtek eltünedezni a többiek, de mi kitartóan vártuk összebújva a napfelkeltét. A szárnyak teljes nyugalomban voltak, mintha ott sem lennének...
Amikor megcsillant a vízen a narancssárgás fény, szinte láttam a tündéreket, akik a napot húzzák, a mesék szerint... a sárgák, kékek narancsok és láthatatlannak tűnő vörösek mind arra késztették a szívemet, hogy fájjon...
- Annyira gyönyörű... - Éreztem, ahogy végigfolyik egy könnycsepp az arcomon... a belőle áradó jóság szinte mardosott, de nem bántam.
- Szerintem is... - mosolygott Andy... és még szorosabban ölelt át...
- Nemsokára elmentek...
- Gyere velem...
- Még nem lehet, de megígérem, hogy utánatok megyek... - mosolyogtam rá.
- Nem lenne jó, ha elveszítenélek...
A mellkasába fúrtam az arcom... szinte éreztem a vérének az illatát, még soha nem éreztem ilyen tiszta vért...a szárnyak megremegtek...

Az irodában ücsörögtem. Az egész Motel kiürült, amikor elmentek... az öt fiú és hűséges követőik... mind egy szálig eltűntek. A mobiltelefon, amit vettem a pulton hevert egyetlen fényképet és egyetlen telefonszámot magában rejtve. Pont így tökéletes.
Alig pár napra rá, Deacon nem érezte jól magát, így egyedül kitakarítottam az összes szobát, rendbe tettem mindent, összepakoltam a saját holmimat és a furgon platójára hajítottam a táskámat...
- Akkor? - lépett mellém az öreg - irány LA?
- Ez a terv... te mondtad...
- Nyugi... nem akartam semmit... illetve csak két dolgot... az egyik, hogy beírtama telefonodba a lányom számát és felírtam a tiédet magamnak... majd felhívlak... a másik pedig, hogy nagyon kérlek vigyázz magadra... és ami vagy, rejtsd el az emberek elől, nem mindenki olyan mint én... sokan ki akarnának használni...
- Ne félts... csak hívj majd fel... és ne aggódj... minden rendben lesz...
Az öreg megölelt, olyan erőtlenül, hogy a tudásom sem kellett volna hozzá, hogy megmondjam, nincs sok ideje hátra... sírni kezdtem...
- Mi a baj?
- Deacon... köszönök mindent...
- Nem arról volt szó, hogy a tündéreknek nincsenek érzéseik...
- Attl tartok ez sokkal bonyolultabb... valami történik és én ki fogom deríteni mi az... de ne menj el addig... szeretném ha megtudnád a csodákat, amik körülvettek...
Elnevette magát...
- Winter a halált nem lehet visszatartani....
- Meg lehet próbálni... - elmosolyodott és elindult az iroda felé...
- Viszlát Winter...
 A kocsiban ülve már alig vártam, hogy megérkezzek végre. Az utcákat jártam, minden olyan csillogó és csodálatos volt... rengetek gonosz lélekkel... mosolyra kényszerített az érzés. Épp meguntam a bámészkodást, amikor egy hatalmas épület oldalán, hatalmas plakát hirdette az aznap esti koncertet...
A hatalmas plakáton pedig ott voltak ők...

Félreálltam az autóval, kiszálltam és csak bámultam... hosszú percekig... néhányan arrébb löktek, de fel sem tűnt, csak bámultam és nem voltam vele egyedül... többen megálltak, fekete ruhás lányok és fiúk nevetgéltek össze... egyre többen lettek én pedig úgy döntöttem meglepem Andy-t... nem szóltam, hogy a városban vagyok.

Este:
Egész könnyen sikerült szállás találnom.
Újabb képességemet fedeztem fel az emberek között... képes voltam káprázattal elhitetni velük bármit... pontosan így is történt minden, a szállásom kifizetésétől a koncertjegy vételéig... mindenkit könnyedén átvertem, valamiféle pénz illúzióval talán... magam sem tudtam, hogy hogy csinálom... de működött én pedig kihasználtam.
Megérkeztem a stadionhoz, ahol a koncert volt. Alig vártam, hogy láthassam... könnyedén bejutottam.
A jegyet a kezemben szorongatva lépkedtem előre felé.
- Winter? - hallottam meg a hangját... - tényleg te vagy... - elég volt a szemeibe néznem és már mosolyogtam is. Boldog lettem...
- Meg akartalak lepni...
- Sikerült... - ölelt át... - el sem hiszem, hogy itt vagy... annyira... hiányoztál... - motyogta a hajamba, én pedig kihasználtam a lehetőséget és magamba szívtam az illatát. A szárnyaim megremegtek belül, amikor az ajkai édesen a számra tapadtak. Újra ott volt és újra éreztem mellette... az érzés pedig egyre mélyebb lett bennem... szükségem volt rá... mert szerettem.
- Most... el kell mennem készülni, te addig...
- El leszek itt - mosolyogtam rá...
- Rendben... - még egy gyors puszit nyomott a homlokomra és el is tűnt...
Leültem a pultnál lévő bárszékre és kértem valami furcsa nevű koktélt... furcsa fájdalmas érzés járta át a testem, amikor megláttam egy felém közeledő férfit. Talán negyven körül lehetett, természetellenes könnyedséggel lépkedett az egyre gyűlő tömegben. A fájdalom kezdett elviselhetetlen lenni, mintha ki akarnák tépni a szívemet...
- Winter... nem érezheted ezt... te nem erre vagy hivatott... - hallottam meg egy idegen mégis ismerős hangot... - meg kell halnia... meg kell hogy öld a fiút...
Az idegen felém lépett... én pedig a mellkasomhoz kaptam... szédültem a fájdalomtól...
- Ki maga?
- Az apád vagyok... - hajolt meg fellengzősen... -  én vagyok minden sötétség ura... ha úgy tetszik... én vagyok maga a gonosz... a Sátán...